London legexkluzívabb szállodai szobája megnyitotta kapuit. A hajót formázó építmény a Queen Elisabeth Hall tetején kapott helyet. A hatalmas kajüt nem más, mint maga a szállodai szoba, amely csupán két vendég számára elegendő. Különlegessége továbbá, hogy csak egy éjszakára foglalható és mindösszesen egy évig lesz nyitva.
Az úgy volt, hogy valamikor a múlt év tavaszán kitaláltuk a filmes barátaimmal, hogy forgatunk egy filmet nekem. Amolyan image film jelleggel. A cél az volt, hogy a film bemutassa elsősorban a munkámat, hogy nap mint nap mivel foglalkozom.
Persze jól hangzik, de az elején nem gondoltam volna, hogy ez ennyi melóval jár. Amikor leültünk megbeszélni, annyit tudtam csak, hogy én nem akarok kamerába megmondós mozit. Nem fogok stílusokról, színekről meg trendekről papolni. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem akarok megszólalni. Inkább valami klipszerűt szerettem volna, jó zenével, szép enteriőrökkel, jó hangulatokkal. Rengeteg ötletelés, csomó szervezés, egyeztetés és előkészület után következett a két forgatási nap, kicsit később megint kettő, utána irdatlan sok óra vágás és a megfelelő zene kiválasztása. Miután nem találtunk kész zenét, egy zeneszerzőhöz fordultunk, aki írt nekem egy saját zenét (jól hangzik, igaz?:), végül ezzel együtt lett teljes a mozi.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az odaadó munkáját, aki részt vett ebben a projektben, Nélkületek természetesen nem jött volna létre ez a szuperprodukció! Név szerint:
Jávori Zsuzsinak, a Bildwerk vezető producerének, hogy lelke és motorja volt a produkciónak.
Németh Lászlónak, a Bildwerk rendezőjének és kreatív vezetőjének, hogy összeállt a mozi.
Grátz Márk operatőrnek a gyönyörű szép képeket.
Beregnyei Miklósnak és Kemény Lászlónak, hogy a háttérben "mozgatták a szálakat".
Kemény Erzsébetnek a sok segítséget és a stáb élelmezését.
Dr. Sidlik Magdolnának, Kovács Áginak, Hatala Noéminek, Havacs-Nagy Verának, Tóth Jenőnek, Zétényi Andrásnak és Tischler Vilmosnak, hogy szereplésükkel hozzájárultak a sikerhez.
Toniónak a szuper zenét.
Krajcsovics Tamásnak a legalább "egymillió" óra vágást.
Morva Csabának a kompozitálást, bármit is jelentsen.
A SOTE EOK-nak és a Kubus Design Concept Store-nak a csodás helyszíneket.
A Gira Magyarországnak, a Ligne Roset-nak és az Európa Design-nak a feltétel nélküli bizalmat és a kölcsönadott bútorokat.
Most pedig bepillanthattok a kulisszák mögé, így készült a film, azaz jöjjenek a werkfotók:
A DIY óraasztalom sikerén felbuzdulva egy újabb csináldmagad projektbe kezdtem, és készítettem egy állólámpát. Tulajdonképpen ez szintén egy Ikea hack vállalkozás volt, mivel a lámpa búrája nem más, mint az Ikea Tradig gyümölcskosara, tudjátok az a piros fém.
Ez a meglátni és megszeretni tipikus esete volt, a Tradig tál szinte kiabált a polcról, hogy "lámpabúra szeretnék lenni, vegyél meg". Így hát adva volt egy lámpabúra és kellett hozzá egy láb. Először elkezdtem mindenféle formákat lerajzolni és kitalálni, hogy milyen anyagból legyen. Amikor a háromlábú változatnál tartottam, beugrott, hogy milyen szép és egyszerű megoldás lenne egy régi fa fényképező állvány. És itt rögtön párhuzamot is vontam magamban az óraasztallal, hiszen ott is egy régi asztalka + egy Ikea termék volt a főszereplő, szóval tetszett az ötlet. Ezért elkezdtem kutatni, és a Vaterán találtam is egy megfelelő lábat 3500 forintért. Azt tudtam, hogy fehér lámpát szeretnék, ezért a gyümölcsöstálat és a lábakat is lefestettem fehérre. A tálat először alapozóval fújtam le, azután jött a fehér spray festék, amit a Bauhausban vettem. Az állvány gömbcsuklós feje szerencsére pont alkalmas volt a tál lábhoz erősítésére, úgyhogy ezzel nem kellett sokat bajlódnom. A lámpához az elektromos textilkábelt világoskék színben a Tilkától rendeltem. Nagyon klassz színes textillel bevont kábeljeik vannak, érdemes körülnézni náluk, bármilyen régi lámpát fel tudtok dobni egy színes kábellel. Az állvány rozsdás csavarjait és szárnyas anyáit szép fényes újakra cseréltem. Mivel a Tradig tál gyárilag lyukas középen, a festésen kívűl nem kellett barkácsolni vele, pont beleillik a foglalat is, még csak oda sem kell ragasztani, mert szépen beleszorul. Szerintem a Tradig eredetileg is lámpabúra akart lenni, csak valahogy gellert kapott tervezés közben. :)
Szóval így készült el az első állólámpám, nézzétek meg a fotókat a folyamatról és a kész lámpáról. Hogy tetszik?
Ismeritek Bereményi Géza Eldorádó című filmjéből Monorinak (Eperjes Károly), a Teleki téri piac királyának mondását? Nem? Dehogynem! Igy hangzik: Szürke veréb, tisztelettel! Valamiért ez nagyon megragadt bennem, pedig a film 1988-as. De hogy jön ez most ide? Úgy, hogy ma egy kicsit beszürkülünk.
Érdekes a magyar nyelv, nem tudom, miért alakult úgy, hogy a szürkével fejezzük ki azt, hogy valami középszerű, unalmas, észrevehetetlen vagy szóra sem érdemes? Ti tudjátok a magyarázatát? Vagy itt van a szürke eminenciás kifejezés, amely arra utal, hogy a nyilvánosság számára nem egyértelmű, hogy a szürke eminenciásnak nevezett személy hatalommal bír. Szóval a szürke egy sokatmondó szó és egy sokoldalú szín, és én nagyon szeretem. Egyáltalán nem unalmas és középszerű, sőt. Az úgynevezett színes szürkék, amelyek a feketén és a fehéren kívül még valamilyen más színt is tartalmaznak, egyszerűen csodásak. A lakásban lehet szürke a fal, a padló, a bútorok, a textilek, gyakorlatilag minden. Gondolom, ezt a koncepciót követve készítette el Grey című fotósorozatát Petra Bindel fotográfus az Elle-nek. Minden szürke a képeken, mégsem unalmas, ugye? (Mennyi kérdést tettem ma fel!:)
A blog hosszabb kényszerpihenője után ismét jelentkezem, és egy igazán jó hírrel szolgálhatok: a DIY óraasztalom felkerült az Ikea Hackers oldalára, és máris bent van az elmúlt 30 nap legolvasottabb posztjai között. ...
Az összecsukható széket a történelem során - az egyiptomiaktól Napóleonig - a státusz és a szépség tárgyának tekintették. Mára hogy' megváltozott a világ: ha azt mondom, összecsukható szék, rögtön beugrik a minden lakásban megtalálható eldugott kis csúnya darab, amelyet csak akkor kapunk elő, ha több vendégünk van, mint ahány "normális" szék.
Az összecsukható szék nem csupán értékes helyet spórol a térben, de könnyen is mozgatható, ezért nagyon praktikus. Jóformán bárhova magunkkal vihetjük: a strandra, a parkba, a telekre, de még a buszmegállóba is. Valljuk be: az összecsukható szék egy nagyon hasznos darab.
Manapság egyre jobban előtérbe kerülnek a praktikus bútorok. Az összecsukható, hajtogatható tárgyakban rejlő lehetőségek pedig korlátlanok. Érthető tehát, hogy a modern világban miért kaphatnak újra jelenős szerepet az összehajtható bútorok. Pontosan ezeket az előnyöket tartotta szem előtt Douwe Jacobs és formatervező barátja, Tom Schouten, akik 2009 elején megalapították cégüket, a FLUX-ot, amely a flexibilitás és a luxus szavak kombinációjából kapta a nevét. A hajtogatott papírszobrokból inspirációt merítve Douwe Jacobs meghajtogatta egy kicsi, elegáns papír szék modelljét. Annak ellenére, hogy ez egy egyszerű, egyetlen papírlapból kivágott és meghajtott modell volt, meglepően erősnek bizonyult. Szerencsére nem hasonlított egyetlen korábban látott székhez sem. Innentől minden energiájukat annak szentelték, hogy megalkossák első összehajtható tárgyukat a FLUX széket. Jelentem, sikerült.
Különös Otthonok sorozatom következő epizódjában inkább csak kialakításában különleges lakásokat szeretnék mutatni, ugyanis nem másról van itt most szó, mint két ipari jellegű épület lakássá alakításáról. Az egyik egy tipikus loft, amely ma már nem is számít különlegesnek, a másik pedig egy laboratóriumból átalakított lakás. Mostanában itthon is egyre népszerűbbek a régi gyárépületekből és csarnokokból kialakított otthonok, igaz, hogy nálunk nehéz ezeket megfizetni. Pedig az ilyen típusú lakások eredetileg épp nem a luxusról szóltak.
Nézzük az elsőt. A valahavolt utrechti gyárépületet egy loft iroda-lakássá alakította át a Zecc Architecten csapata. Az első lépés az volt, hogy a hatalmas, műemlék fa szerkezetet helyre kellett állítani. Az ipari épület eredeti homlokzata mögött az új funkciója gondosan rejtve maradt. Azért, hogy az indusztriális jelleget megőrizzék, a tetőszerkezetet szabadon hagyták a nyitott élettérben. A lakás különböző funkcióit a más-más színű padlóburkolat jelzi (amely a képeken sajnos nem látszik).
Nemrég készítettem egy összeállítást különböző izgalmas polcokról, ha még nem olvastátok, itt megtehetitek. Abban a bejegyzésben csak a polcok, maguk érdekeltek, most viszont tettem rá könyveket is, azaz olyan enteriőröket gyűjtöttem, amelyek a könyvek lehetséges tárolását mutatják be.
Sokat gondolkodtam ám ezen, és arra jutottam, hogy nagyon praktikus, ha a könyveket egy zárt, üvegajtós szekrénybe tesszük, mert így megspórolhatjuk az állandó portörlést és még mutatós könyvszekrényhez is jutunk. De ettől függetlenül is létezik sokféle megoldás, különleges és extrém helyek, mint például egy működésképtelen kandallóban kialakított könyvespolc vagy a praktikus, helytakarékos ötlet, a lépcsőfokok közé helyezett polcok. De az is izgi, ha nem a hagyományos vízszintes és függőleges osztást választjátok. És nem utolsósorban attól szép egy könyvespolc, ha jó sok könyv van rajta, nemde?
Épp itt az ideje, hogy elmeséljem, min dolgozom annyit az utóbbi időben. Képzeljétek, önmagam megrendelője lettem, ennek minden előnyével és hátrányával, de most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy saját lakberendező irodaprojekt van, bizony! Ez nagyon lelkesít, tele vagyok ötletekkel és energiával, borzasztó nagy kihívás, hiszen az anyagi kereteim sajnos nem korlátlanok.
Gyakorlatilag folyamatosan az irodámon pörög az agyam (amikor nem a kedves megrendelők lakásán:), még a DIY óraasztalka is ennek keretében jött létre. Szóval a Dizain iroda a XIII. kerületben nyitja majd meg a kapuit, előreláthatólag szeptember közepén. A helyszín egy polgári lakás, amely azért is érdekes számomra, mert soha életemben nem laktam ilyenben, nem volt még részem 370 cm belmagasságban, úgyhogy egyenlőre még a hatása alatt állok. Különös, hogy egy ilyen környezet mennyire megváltoztatja az ember elképzeléseit, nap-mint-nap szembesülök azzal, hogyan változik az ízlésem, és ami eddig szóba sem jöhetett, az most bőven belefér. Igazából persze csak arról van szó, hogy minden környezet, tehát a négy fal, amelyet meg kell tölteni tartalommal, előbb-utóbb megköveteli a hozzá illőt, és ekkor kell ezeket a jelzéseket finoman összehangolni. Mást kíván egy minimalista ház és mást egy polgári enteriőr, no és megint mást egy panellakás.
A mai posztban szeretnék pár fotót mutatni kedvcsináló gyanánt, ezek mind az irodában készültek. Először is jöjjön egy felújítós dolog. A lakással együtt kaptunk pár régi lepukkant fa polcot, amelyeket nem akartunk kidobni, ezért úgy döntöttünk megmentjük az utókornak és a megfelelő felület előkészítés után lefestettünk a következő színekre: fehér, szürke, világoskék és fekete. Nagyjából ezek a színek fogják meghatározni az irodát. A polcokat száradás után tetrisz-szerűen illesztettük egymáshoz és már jöhettek is rá az újságok, kiegészítők, csecse-becsék. A folyamat és az eredmény képekben:
Jelentem, rabul ejtett engem is a Csináld magad! őrület. Sokáig hidegen hagyott a Do It Yourself életérzés, nem gondolkodtam sosem abban, hogy régi bútorokból, kacatokból mit lehetne kihozni, csak a design cuccok érdekeltek. De most valahogy rákaptam az ízére.
Igazából az egész a véletlen műve volt. Úgy történt, hogy vettem az Ikeában egy "pályaudvari órát", amely a Bravur névre hallgat, biztosan Ti is ismeritek, mindig is lehetett kapni. Bevittem az irodába (igen, az irodába, de erről majd később), kibontottam és letettem a földre. Aztán ránéztem a mellettem álló régi, megörökölt kis "lomi" asztalkára, és már meg is volt az ötlet: csinálok egy óraasztalt. Ki mondta, hogy egy órát csak a falra lehet tenni?
Az asztalka elég ütött-kopott volt, ezért nem sajnáltam alávetni az átalakításnak. Mivel a kör alakú asztallap pár centivel nagyobb volt, mint kellett volna, dekopír fűrésszel le kellett vágni belőle kb. 2 cm-t. A fűrészelés után megcsiszoltam az egészet, portalanítottam és jöhetett a festés. Természetesen az asztalkát feketére festettem, hogy passzoljon az órához. A fényes fekete lakkot a Bauhausban vettem és ecsettel kentem fel a felületre. Száradás után erős kétoldalas ragasztóval erősítettem az órát az asztal lapjához. Azért nem akartam véglegesen odaragasztani, mert hátul lehet az elemet cserélni az órában, így pedig bármikor leszedhető és újra visszaragasztható, ha kell. Merthogy az óra nem csak dísz ám, hanem mutatja az időt is. Persze rápakolni csak érzéssel lehet, mivel az óra lapja elég vékony, de eddig bírta a gyűrődést. Képekben elmesélve az átalakítás így nézett ki:
