A júniusi Mi Otthonunk Magazin 'Együtt a gyermekkel' rovatába ezúttal egy általam tervezett kislányszoba került be. Megtaláljátok a hat oldalas cikket a 77. oldalon Lombos fák közt, pipacsréten címmel. Ehhez kapcsolódóan pedig írtam egy szösszenetet az egyedi tapétatervezésről, amelyet a 43. oldalon találtok. Irány az újságos, ezt a címlapot keressétek:
Egy múltkori bejegyzésemben már említettem, mennyire kedvelem a betűk használatát a lakberendezésben (és persze a grafikai munkákban is), ezért gondoltam, most kicsit körbejárom ezt a témát.
A tipográfia nyomtatott betűkkel foglalkozó szakma és művészeti ág, amelynek célja olyan írásképet kialakítani a betűtípusok alkalmazásával, amely egyszerre esztétikus és célszerű. Modernebb megfogalmazásban az információ megjelenítésének szabályrendszere, üzenetek átadása. Ezek a szabályok a hagyományon és a mindenkori ízlésen alapulnak, ezért folyamatosan változnak kisebb-nagyobb mértékben. A magyar nyelvben csak a betűkkel való tervezést, a szöveges közlés megformálását, szöveg és kép együttes elrendezését nevezzük tipográfiának. Ebbe a meghatározásba gyakorlatilag belefér a lakberendezés is, hiszen egy lakberendező a munkája során - ilyen felkérés esetén - a betűkkel, mint formákkal tervezi meg a látványt. Jelentéssel bíró szavakkal vagy csupán betűkkel is "megfogalmazhatjuk" az adott enteriőr mondanivalóját, ez csak ízlés dolga. Az alábbi képeken mind a kettőre van példa, sőt arra is, hogy a betűket nem csak kétdimenzióban lehet elképzelni, hanem akár térbeli alakot is ölthetnek a dekoráció céljából. Én teljesen oda vagyok a betűkért és persze a lakberendezésért is, úgyhogy jöjjön most az összeállítás olyan enteriőrökről, ahol a betűket és a szavakat tudatosan használták a lakberendezésben:
Hát ez be..rás - így kiáltottam fel, amikor először megláttam ezeket a képeket erről a franciaországi templomról és annak belső dizájnjáról. Ritkaság ennyire érzékenyen és finoman hozzányúlni ehhez a témához. És az is ritkaság, hogy egyáltalán bevállalták, megengedték a románkori templom átalakítását és megújítását.
A tervező, Mathieu Lehanneur képzeletében a fehér márvány áramlása jelent meg vízióként és ezt formába is öntötte a St. Hilaire templomban. Gyönyörűen hullámzik az amúgy rideg márvány, megkapó ez az organikus kiegészítése a románkori formáknak. És nagyon ide illik. Ahogy a rétegek egymáshoz simulnak az az érzésem támad, mintha nem is kő lenne, hanem valami sokkal puhább anyag. Igaz, egyszer láttam egy hasonló ötletre épülő kanapét, amelyben a rétegek vastag filcből voltak egymásra rakva, talán ezért ugrik be a puhaság. Az oltár és a szószék a templom eredeti színéhez közeli színű alabástromból készült. Letisztult és egyszerű, minden sallangtól mentes, egyszóval szép. Nekem legalábbis szép. Az eredmény: a vizuális hatás nagyot üt, mivel felhívja a figyelmet a román geometria tökéletességére és megmutatja, hogy a káosz is egyféle rendszer. Ráadásul a kettő milyen jól megfér egymással. Én lehidaltam az egésztől. Hát Ti?
Remélem, Ti is érdekesnek és izgalmasnak találjátok ezt a brazil "pöti" villát, amely kívülről pár egymásra rakott dobozra emlékeztet. Engem lenyűgözött. Lássuk, mivel.
Tetszik a formája kívülről, de ez nálam alap, enélkül nem is juthatott volna be ide. Imádom az egymásra rakott építőkockaszerű szinteket, annyira nagyvonalú és tökéletes. Tetszik az anyaghasználat, a brazil teak fával burkolt emelet súlyosan nehezedik az alatta fekvő fehérre festett beton dobozra, de mégsem nyomasztó. De rendben van ám belűlről is. Gyönyörű, lenyűgöző terek, könnyed vonalú bútorok és finom humorral elhelyezett kiegészítők. A nappali és a medencés kert között lévő dupla magasságú teraszajtóknak köszönhetően a kint és a bent fogalma elmosódik, ugyanakkor lenyűgöző látvány fogadja a medence felől érkezőket. A nappali falára az 1981-es Galaga static arcade játék került falimatricás kivitelben, ez mindenkit megmosolyogtat és azonnal nosztalgikus érzéseket kelt. A dupla belmagasságú nappali középpontjában áll a világoskék puff, melynek mérete – kapaszkodjatok meg! – 4 négyzetméter. Hyanyagul lerakva megtalálható pár design ikon is, többek között George Nelson Platform padja, Gerrit T. Rietveld Zigzag széke és Marcel Brauer Wassily széke, meg amit még nem látunk. A konyhát is integrálták az egyterű környezetbe, az antracit beépített bútorokat egy nagyonsárga térbeállított pult koronázza meg. Kellemes, hogy az egésznek nincs olyan kinézete, mint egy hagyományos konyhának, inkább hasonlít egy bárra. A nagyméretű étkezősztalt Hans J. wegner Y székeivel rakták körbe, biztos nagy bulikat szoktak tartani, hogy ennyi szék kell, de az is lehet, hogy népes a brazil tulajdonos házaspár családja.
Ez a 410 négyzetméteres ház a Studio Guilherme Torres nevéhez fűződik és Londrina város legmagasabb pontján áll. Erről ennyit. :)
Különös Otthonok sorozatomat most régi víztornyokból átalakított lakásokkal folytatom. A tulajdonosokat itt is – mint minden ilyen projekt esetében – az értékmentés vezérelte és az, hogy ezek az épületek gyakran üresen állnak, senkinek nem kellenek, ezért nagyon olcsón hozzájuk lehet jutni. De annál többet kell költeni az átalakításukra és lakhatóvá tételükre. Nekem tetszik az ötlet, de nem vágyom toronyba, mert túl sok a szint, túl sok a lépcső, túl sok a macera. Bár a tetőről a kilátás biztosan kárpótol mindezért.
Az első egy német víztorony-otthon, amely 1931-ben épült a németországi Soestben. A ZECC tervezőinek ötletei alapján páratlanul átalakult, és egy 21. századi lakás lett belőle. Sok problémával szembesültek a munka során, például, hogy hogyan csalogathatnának be fényt a víztorony belsejébe. Ez úgy oldották meg, hogy a hátsó kert felé beépítettek egy három emelet magas ablakot. Közben mindvégig szem előtt tartották az ipari anyaghasználatot: acélt, üveget és betont használtak. Az enteriőr egymásra rakott kör alakú szobákból áll. A tetőterasszal együtt kilenc emelet és mennyi lépcső!
Egy új témát találtam ki Nektek, Kedves Olvasók. Időről időre kiválasztok majd egy design klasszikus bútort, és a bútor bemutatásán kívül azt is megmutatom, hogy milyen stílusú és hangulatú enteriőrökben mutat igazán jól, mire érdemes figyelni a lakberendezés során, ha egy ilyennel lenne dolgotok.
A mostani első választottam Jacobsen Tojás fotelje. Ez a fotel az egyike annak a három meghatározó erejű bútornak, amelyet Arne Jacobsen dán építész az ötvenes években alkotott. (A másik kettő a Hangya és a Hattyú szék, de ezekről majd máskor esik szó.) A Tojás fotel a koppenhágai SAS Royal Szálló belsőépítészeti terveinek részeként született meg. A fotel organikus formavilága eszményi ellenpólusa a tiszta vonalú építészeti környezetnek. A bemutatkozás után nagyon hamar széles körben elterjedt és igen közkedveltté vált, népszerűsége pedig mind a mai napig tart.
A múlt hétvégén a dekooderes brigáddal megvalósítottuk egy régóta dédelgetett álmunkat, és közösen elültettük a jövőbe vetett remény szimbólumát, azaz egy csodaszép fát. A galagonya típusú facsemeténket a XIII. kerületi Gyermek téren ástuk bele a földbe, illetve csak a többiek ásták, mivel nekem papírom volt arról, hogy nem áshatok. De ott voltam (ez is nagy szó, mert előző este nem sok esélyét láttam), szóval szerencsére ott voltam, fotóztam és locsoltam is! A faültetés után pedig leheveredtünk a fűbe és piknikeztünk a jelen lévő családtagokkal együtt. A komplett, minden részletre kiterjedő dekooderes beszámolót elolvashatjátok ide kattintva. A több száz fotóból, amit készítettünk összeállt egy filmecske, íme:
Itt vagyok újra egy rövid kihagyás után, amelyre egészségügyi okokból kényszerültem. Mivel még kímélő üzemmódban vagyok, ma - tőlem szokatlan módon - egy "kevés szöveg–sok kép" bejegyzést láthattok, hogy ne maradjatok inspiráció nélkül. Egy lakberendező ennyit minden körülmények között megtehet.
A képeket egytől-egyig az általam sokra tartott brit enteriőrfotográfus, Richard Powers munkáiból válogattam. Fotográfiáit lenyűgöző tájak és kompozíciók jellemzik. Amikor megkérdezték tőle, hogy miért specializálódott enteriőrök és épületek fotózására, azt válaszolta, hogy ez egy természetes kiválasztódás volt, ő ehhez a témához vonzódik igazán, és rettenetes divatfotós lett volna belőle. Hát ezt nem tudhatjuk, de szerencsés ember, mert "hivatalból" beutazhatja az egész Földet és csodálatosan berendezett enteriőrökben végezheti a munkáját. A fotóit nézegetve rájöttem, hogy bosszantóan rendben vannak, már-már tökéletesek. Gyönyörűek és tiszták a terek, minden képéből harmónia és nyugalom árad. Nyilván nem csak a fotós érdeme. Mit gondoltok?
Úgy megörültem, amikor rátaláltam erre a pugliai villára a neten, mert tavaly nyáron mi is jártunk ezen a vidéken Dél-Olaszországban és nagyon elbűvölt ez a táj. Pugliának ezen a részén különleges épületeket lehet találni, trullónak hívják őket, meg is énekeltem ezt akkor a blogon, ITT olvashatjátok. Szóval, a trullók tradicionális kőből készült épületek kúpos tetővel. Elég sok van belőlük arrafelé, láttunk teljesen romosat és elhagyatottat, de vannak nagyon szépen felújított és karbantartott trullók is, a mi ottani szállásunk is egy ilyen volt. Lakberendezőként mindig nagyon érdekel, vajon milyen lehet az adott tájon élő emberek otthona. Mániákusan lesegetek befelé az ablakokon, amerre csak járok. Most pedig "be is mehetek". Hát nézzük meg!
Egy romos trullót vett meg a koppenhágai tulajdonos házaspár és hozzépítették újjonan a fő épületet, így összesen 300 négyzetméteres lett a rezidenciájuk. Állítólag olyan helyet kerestek maguknak, amely távol van a mindennapos stressztől, de elég közel ahhoz, hogy bármikor odautazhassanak. Ők a nyugalmat és a pihenést találták meg itt, Pugliában, persze ez nem nehéz, tavaly én is megtaláltam. :)
A berendezés fekete-fehér, a helyi kő sárgás-barnás pasztell színe jó hátter ehhez. A stílus leginkább modern klasszikus, ezt példázzák az Eames székek is. Tetszik, hogy az autentikus falak közé be merték ezt vállalni. Szép és egységes lett az összkép, én is elfogadnám nyaralónak. Főleg, hogy az ablakon kinézve olajfákat látok...
