Életem első gyerek szülinapi buliját szerveztem meg, természetesen nem másnak, mint a saját kislányomnak, Zorkának. Eddig mindig az oviban intéztük el a szülinapi bulikat, de most már iskolába jár, ezért új dimenzióba kerültünk. Szóval itt állt előttem a nagy feladat: bulit kell gründolnom.
Egy új sorozatot szeretnék elindítani mától, a címe Igen vagy nem? lesz. Ebben a véleményeteket szeretném majd időről időre kikérni, azaz kíváncsi lennék arra, hogy a posztban bemutatott aktuális lakberendezési témáról mi a véleményetek. A mai téma a tányérokkal való dekorálás lesz. Tehát a mai kérdés: Ti dekorálnátok-e a falat tányérokkal?
A múlt héten sajnos nem született bejegyzés, mert síelni voltam, ez utóbbi persze nekem nem sajnos. Cikk azért sem született, mert a hegyekben teljesen elszigetelten éltünk, szóval nem volt internet, se tévé, de az mondjuk nem is hiányzott. A síelés után minden évben már csak a tavaszra koncentrálok, de most még utoljára ugorjunk el azért a francia Alpokba, és nézzünk meg egy "faházat".
Első hallásra kicsit unalmasnak tűnő témát szeretnék ma boncolgatni: ez pedig a tértervezés. Azért ne ijedjetek meg, nem lesz uncsi! Sőt, olyannyira nem uncsi a téma, hogy elárulom: ez a lakberendezés alapja. Hiszen hiába néz ki nagyon jól mondjuk egy lakás vagy egy étterem, ha rosszul kapcsolódnak egymáshoz a különböző terek, ha az egyes funkciókhoz nincs meg a kellő négyzetméter, nem ér az egész semmit. Minden jól használható térnek az alapja az, hogy igazán élhető legyen és jól érezzük magunkat benne.
A nagy kérdés minden munka előtt így hangzik: Vajon a terek lecsupaszítva úgy működnek-e, ahogy majd használni fogják őket? Ha igen, akkor jó, kezdődhet a stílus kialakítása, ha nem, akkor viszont neki kell állni a terek tudatos, működőképes kialakításának, ezt hívjuk tértervezésnek. Én nagyon szeretem a munkának ezt a részét, a tökéletes alaprajz megalkotását. Hogy mit értek ezalatt? A helyiségek arányainak meghatározását igazodva az igényekhez és az adott alapterülethez. Ajtók, ablakok, elhelyezését, közlekedő területek megfelelő kihasználását, rakodóterek létrehozását, nagy belmagasság esetében a tér függőleges megosztását, a különböző funkciójú terek egymáshoz kapcsolását stb.
Ezzel kapcsolatban szeretnék megosztani veletek pár ötletet egy torinói polgári lakás bemutatásával. A 80 négyzetméteres, nagy belmagasságú, eredetileg két fő helyiségből álló lakás belső átalakításával a torinói Studioata irodát bízta meg a megrendelő. A lakás keleti oldalán található nagy teret egyben hagyták, ide került a minimál vonalvezetésű konyha, és az étkező, a közösségi tér, valamint kihasználva a nagy belmagasságot, egy kisebb otthoni iroda is. A galériára szintjére a falszerkezetbe rögzített lebegő lépcsőkön juthatunk fel. Első ránézésre kicsit hihetetlen, hogy ezek a légiesen vékony lépcsőfokok elbírnak bárkit is, de a fotók között ott a bizonyíték. És igazán jó ötlet az egyik lépcsőfok polccal való kiváltása, amely anyagában és színében is különbözik a többi lépcsőfoktól. Az eredeti alaprajzon jól látható, hogy a lakást kettéválasztó tartófalon egy helyen sima válaszfal található, amelyet az átalakítások során eltávolítottak. Így iktatták ki a felesleges, kihasználatlan közlekedő területeket és megteremtették a feltételeit annak, hogy a nyugati részen kialakított két szobába külön-külön is be lessen jutni. A szobák alapterületeiből kicsit lecsippentve alakították ki a fürdőt. A tartófalat egy áthidaló szerkezettel megbontották, így biztosítottak helyet a zuhanyfülkének. A fehéren kívül egy világos árnyalatú fa használata jellemző, amely a padlón és a tároló szekrények frontjain megnyugtatóan otthonos kombinációt alkotnak. Ezzel a megoldással egységes felületeket alakítottak ki, megnövelték egyúttal a térérzetet, valamint homogén alapot adtak szinte bármilyen stílusú berendezés társításához.
Egyszerűen nem tudok leakadni a szürkéről, kezdem úgy érezni, hogy nekem dolgom van ezzel a színnel, ezért ma is ezt szeretném egy kicsit körbejárni. A minap valakitől azt hallottam, hogy nem akar szürke színt a lakásába, mert nem akar szürke lenni... Áááááá, az ilyen megjegyzésekkel ki tudtok kergetni a világból, de komolyan! Jöjjön hát a védőbeszédem, a kampányom a szürke mellett.
Egyáltalán nem gondolom, hogy attól bárki is szürke lesz, ha bevállal valami szürkét, tapétát, bútort, függönyt, szőnyeget stb. Tapasztalatból mondom: a nappaliban van egy szürke falam és imádom! Sőt, az irodában egy komplett szürke sáv fut fel a falon, végig a mennyezeten és le a másik oldalon. A szürke minden árnyalata nagyon jól megy a többi színhez, legyen az valamilyen harsogó élénk szín vagy akár egy halványabb árnyalat. Remek kiegészítő és háttérszín, bármilyen dekoráció, fotók, képek, tárgyak nagyon jól mutatnak előtte. Én nagyon szeretem például fehérrel kombinálni és el tudom hozzá képzelni a sárgát vagy a pirosat, mint üde színfoltot. Ha finomabb enteriőrt szeretnétek létrehozni, akkor egy világosabb szürkével próbálkozzatok, egy sötétebb árnyalattal viszont drámai hatást is el lehet érni. Egy antracitszürke fal már-már vetekszik egy ütős fekete fallal, de mégsem annyira határozott és karakán. A konyhabútoron is jól mutat, főleg, ha fényes szürkék az ajtófrontok. De gyönyörű lehet egy világosszürke kanapé is egy színes fal előtt. Még egy jó hír: nagyon jól mennek hozzá a középsötét és a világosabb faárnyalatok is, és bármilyen stílushoz használható. Úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom, nem kell félni tőle! Inspirációnak pedig nézzétek végig a képeket, amelyeket szürke-ügyben gyűjtöttem!
Ma csodaszép enteriőrképeket hoztam Nektek, egy "pöti" brüsszeli bed and breakfast hotelből. Két stílus keveredésének tökéletes példáját láthatjátok. Hogy melyik kettőét? Olvassatok tovább!
Az épület eredetileg két különálló, 1906-ban épült szecessziós ház volt. Ívelt fém, üvegberakásos kapuin keresztül bejutva, skandináv design bútorokkal és kortárs darabokkal vegyesen berendezett egyedi és otthonos hangulatú terek várják az idelátogatót. A Tenbosh House (merthogy ez a neve) Patrice Lémeret építész és Michel Penneman belsőépítész közös munkájának eredménye.
Az úgy volt, hogy valamikor a múlt év tavaszán kitaláltuk a filmes barátaimmal, hogy forgatunk egy filmet nekem. Amolyan image film jelleggel. A cél az volt, hogy a film bemutassa elsősorban a munkámat, hogy nap mint nap mivel foglalkozom.
Persze jól hangzik, de az elején nem gondoltam volna, hogy ez ennyi melóval jár. Amikor leültünk megbeszélni, annyit tudtam csak, hogy én nem akarok kamerába megmondós mozit. Nem fogok stílusokról, színekről meg trendekről papolni. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem akarok megszólalni. Inkább valami klipszerűt szerettem volna, jó zenével, szép enteriőrökkel, jó hangulatokkal. Rengeteg ötletelés, csomó szervezés, egyeztetés és előkészület után következett a két forgatási nap, kicsit később megint kettő, utána irdatlan sok óra vágás és a megfelelő zene kiválasztása. Miután nem találtunk kész zenét, egy zeneszerzőhöz fordultunk, aki írt nekem egy saját zenét (jól hangzik, igaz?:), végül ezzel együtt lett teljes a mozi.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az odaadó munkáját, aki részt vett ebben a projektben, Nélkületek természetesen nem jött volna létre ez a szuperprodukció! Név szerint:
Jávori Zsuzsinak, a Bildwerk vezető producerének, hogy lelke és motorja volt a produkciónak.
Németh Lászlónak, a Bildwerk rendezőjének és kreatív vezetőjének, hogy összeállt a mozi.
Grátz Márk operatőrnek a gyönyörű szép képeket.
Beregnyei Miklósnak és Kemény Lászlónak, hogy a háttérben "mozgatták a szálakat".
Kemény Erzsébetnek a sok segítséget és a stáb élelmezését.
Dr. Sidlik Magdolnának, Kovács Áginak, Hatala Noéminek, Havacs-Nagy Verának, Tóth Jenőnek, Zétényi Andrásnak és Tischler Vilmosnak, hogy szereplésükkel hozzájárultak a sikerhez.
Toniónak a szuper zenét.
Krajcsovics Tamásnak a legalább "egymillió" óra vágást.
Morva Csabának a kompozitálást, bármit is jelentsen.
A SOTE EOK-nak és a Kubus Design Concept Store-nak a csodás helyszíneket.
A Gira Magyarországnak, a Ligne Roset-nak és az Európa Design-nak a feltétel nélküli bizalmat és a kölcsönadott bútorokat.
Most pedig bepillanthattok a kulisszák mögé, így készült a film, azaz jöjjenek a werkfotók:
A DIY óraasztalom sikerén felbuzdulva egy újabb csináldmagad projektbe kezdtem, és készítettem egy állólámpát. Tulajdonképpen ez szintén egy Ikea hack vállalkozás volt, mivel a lámpa búrája nem más, mint az Ikea Tradig gyümölcskosara, tudjátok az a piros fém.
Ez a meglátni és megszeretni tipikus esete volt, a Tradig tál szinte kiabált a polcról, hogy "lámpabúra szeretnék lenni, vegyél meg". Így hát adva volt egy lámpabúra és kellett hozzá egy láb. Először elkezdtem mindenféle formákat lerajzolni és kitalálni, hogy milyen anyagból legyen. Amikor a háromlábú változatnál tartottam, beugrott, hogy milyen szép és egyszerű megoldás lenne egy régi fa fényképező állvány. És itt rögtön párhuzamot is vontam magamban az óraasztallal, hiszen ott is egy régi asztalka + egy Ikea termék volt a főszereplő, szóval tetszett az ötlet. Ezért elkezdtem kutatni, és a Vaterán találtam is egy megfelelő lábat 3500 forintért. Azt tudtam, hogy fehér lámpát szeretnék, ezért a gyümölcsöstálat és a lábakat is lefestettem fehérre. A tálat először alapozóval fújtam le, azután jött a fehér spray festék, amit a Bauhausban vettem. Az állvány gömbcsuklós feje szerencsére pont alkalmas volt a tál lábhoz erősítésére, úgyhogy ezzel nem kellett sokat bajlódnom. A lámpához az elektromos textilkábelt világoskék színben a Tilkától rendeltem. Nagyon klassz színes textillel bevont kábeljeik vannak, érdemes körülnézni náluk, bármilyen régi lámpát fel tudtok dobni egy színes kábellel. Az állvány rozsdás csavarjait és szárnyas anyáit szép fényes újakra cseréltem. Mivel a Tradig tál gyárilag lyukas középen, a festésen kívűl nem kellett barkácsolni vele, pont beleillik a foglalat is, még csak oda sem kell ragasztani, mert szépen beleszorul. Szerintem a Tradig eredetileg is lámpabúra akart lenni, csak valahogy gellert kapott tervezés közben. :)
Szóval így készült el az első állólámpám, nézzétek meg a fotókat a folyamatról és a kész lámpáról. Hogy tetszik?
Ismeritek Bereményi Géza Eldorádó című filmjéből Monorinak (Eperjes Károly), a Teleki téri piac királyának mondását? Nem? Dehogynem! Igy hangzik: Szürke veréb, tisztelettel! Valamiért ez nagyon megragadt bennem, pedig a film 1988-as. De hogy jön ez most ide? Úgy, hogy ma egy kicsit beszürkülünk.
Érdekes a magyar nyelv, nem tudom, miért alakult úgy, hogy a szürkével fejezzük ki azt, hogy valami középszerű, unalmas, észrevehetetlen vagy szóra sem érdemes? Ti tudjátok a magyarázatát? Vagy itt van a szürke eminenciás kifejezés, amely arra utal, hogy a nyilvánosság számára nem egyértelmű, hogy a szürke eminenciásnak nevezett személy hatalommal bír. Szóval a szürke egy sokatmondó szó és egy sokoldalú szín, és én nagyon szeretem. Egyáltalán nem unalmas és középszerű, sőt. Az úgynevezett színes szürkék, amelyek a feketén és a fehéren kívül még valamilyen más színt is tartalmaznak, egyszerűen csodásak. A lakásban lehet szürke a fal, a padló, a bútorok, a textilek, gyakorlatilag minden. Gondolom, ezt a koncepciót követve készítette el Grey című fotósorozatát Petra Bindel fotográfus az Elle-nek. Minden szürke a képeken, mégsem unalmas, ugye? (Mennyi kérdést tettem ma fel!:)
A blog hosszabb kényszerpihenője után ismét jelentkezem, és egy igazán jó hírrel szolgálhatok: a DIY óraasztalom felkerült az Ikea Hackers oldalára, és máris bent van az elmúlt 30 nap legolvasottabb posztjai között. ...
