Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csúnyácska fehér lámpa, amit a gazdája örökölt az apukájától. Nem volt valami értékes egy design darab, de az idők folyamán valahogy mégis fontos lett a tulajdonosának. Az ütött-kopott lámpa a kanapé fölötti polcon lakott és olvasólámpaként szolgálta a családot. Egyik reggel, amikor a gazdája egy csésze kávéval és álmos fejjel leült a kanapéra, a lámpa halkan ezt súgta: "Újíts fel!"
Nagy nap ez a mai, legalábbis nekem, mert ezzel a bejegyzéssel indítom újra a négy hónapra kényszerpihenőre küldött blogomat. Történt ugyanis áprilisban, hogy egyik napról a másikra tönkrement a szerver, amin a blogom akkor futott, ezzel együtt veszélybe került az egész eddigi tartalom, amit valaha írtam és összeállítottam. Először azt hittem, belehalok, de aztán úgy döntöttem, nem adom fel. A rengeteg munkának és a szerencsének köszönhetően végül az utolsó tíz kivételével minden bejegyzés újra olvasható. Az elveszett tízet pedig nem fogom már bepótolni, mert egyrészt utálatos dolog valamit újraírni, pláne ennyi idő után, másrészt elmúlt egy csomó idő és a blogolás a jelenről szól. A régi dizájnt sem volt érdemes megtartani, mert bár nagyon tetszett és nagyon szerettem, folyamatos támadások érték a sablont és megmenthetetlenül vírusos lett. Ezért mostantól ezzel a letisztult arculattal folytatom és bízom benne, hogy tetszeni fog! Ebben a "második fejezetben" azt tervezem, hogy sok-sok saját munkát mutatok majd Nektek. Nem biztos, hogy komplett lakások lesznek, olykor csak enteriőr-részletek vagy hangulatok, amelyek inspirálnak vagy amelyeket érdekesnek tartok, és Titeket is érdekelhet. Ezen az úton most első állomásként a kislányom szobájába került széket szeretném bemutatni.
Az úgy volt, hogy valamikor a múlt év tavaszán kitaláltuk a filmes barátaimmal, hogy forgatunk egy filmet nekem. Amolyan image film jelleggel. A cél az volt, hogy a film bemutassa elsősorban a munkámat, hogy nap mint nap mivel foglalkozom.
Persze jól hangzik, de az elején nem gondoltam volna, hogy ez ennyi melóval jár. Amikor leültünk megbeszélni, annyit tudtam csak, hogy én nem akarok kamerába megmondós mozit. Nem fogok stílusokról, színekről meg trendekről papolni. Aztán rájöttem, hogy egyáltalán nem akarok megszólalni. Inkább valami klipszerűt szerettem volna, jó zenével, szép enteriőrökkel, jó hangulatokkal. Rengeteg ötletelés, csomó szervezés, egyeztetés és előkészület után következett a két forgatási nap, kicsit később megint kettő, utána irdatlan sok óra vágás és a megfelelő zene kiválasztása. Miután nem találtunk kész zenét, egy zeneszerzőhöz fordultunk, aki írt nekem egy saját zenét (jól hangzik, igaz?:), végül ezzel együtt lett teljes a mozi.
Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek az odaadó munkáját, aki részt vett ebben a projektben, Nélkületek természetesen nem jött volna létre ez a szuperprodukció! Név szerint:
Jávori Zsuzsinak, a Bildwerk vezető producerének, hogy lelke és motorja volt a produkciónak.
Németh Lászlónak, a Bildwerk rendezőjének és kreatív vezetőjének, hogy összeállt a mozi.
Grátz Márk operatőrnek a gyönyörű szép képeket.
Beregnyei Miklósnak és Kemény Lászlónak, hogy a háttérben "mozgatták a szálakat".
Kemény Erzsébetnek a sok segítséget és a stáb élelmezését.
Dr. Sidlik Magdolnának, Kovács Áginak, Hatala Noéminek, Havacs-Nagy Verának, Tóth Jenőnek, Zétényi Andrásnak és Tischler Vilmosnak, hogy szereplésükkel hozzájárultak a sikerhez.
Toniónak a szuper zenét.
Krajcsovics Tamásnak a legalább "egymillió" óra vágást.
Morva Csabának a kompozitálást, bármit is jelentsen.
A SOTE EOK-nak és a Kubus Design Concept Store-nak a csodás helyszíneket.
A Gira Magyarországnak, a Ligne Roset-nak és az Európa Design-nak a feltétel nélküli bizalmat és a kölcsönadott bútorokat.
Most pedig bepillanthattok a kulisszák mögé, így készült a film, azaz jöjjenek a werkfotók:
A blog hosszabb kényszerpihenője után ismét jelentkezem, és egy igazán jó hírrel szolgálhatok: a DIY óraasztalom felkerült az Ikea Hackers oldalára, és máris bent van az elmúlt 30 nap legolvasottabb posztjai között. ...
Épp itt az ideje, hogy elmeséljem, min dolgozom annyit az utóbbi időben. Képzeljétek, önmagam megrendelője lettem, ennek minden előnyével és hátrányával, de most nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy saját lakberendező irodaprojekt van, bizony! Ez nagyon lelkesít, tele vagyok ötletekkel és energiával, borzasztó nagy kihívás, hiszen az anyagi kereteim sajnos nem korlátlanok.
Gyakorlatilag folyamatosan az irodámon pörög az agyam (amikor nem a kedves megrendelők lakásán:), még a DIY óraasztalka is ennek keretében jött létre. Szóval a Dizain iroda a XIII. kerületben nyitja majd meg a kapuit, előreláthatólag szeptember közepén. A helyszín egy polgári lakás, amely azért is érdekes számomra, mert soha életemben nem laktam ilyenben, nem volt még részem 370 cm belmagasságban, úgyhogy egyenlőre még a hatása alatt állok. Különös, hogy egy ilyen környezet mennyire megváltoztatja az ember elképzeléseit, nap-mint-nap szembesülök azzal, hogyan változik az ízlésem, és ami eddig szóba sem jöhetett, az most bőven belefér. Igazából persze csak arról van szó, hogy minden környezet, tehát a négy fal, amelyet meg kell tölteni tartalommal, előbb-utóbb megköveteli a hozzá illőt, és ekkor kell ezeket a jelzéseket finoman összehangolni. Mást kíván egy minimalista ház és mást egy polgári enteriőr, no és megint mást egy panellakás.
A mai posztban szeretnék pár fotót mutatni kedvcsináló gyanánt, ezek mind az irodában készültek. Először is jöjjön egy felújítós dolog. A lakással együtt kaptunk pár régi lepukkant fa polcot, amelyeket nem akartunk kidobni, ezért úgy döntöttünk megmentjük az utókornak és a megfelelő felület előkészítés után lefestettünk a következő színekre: fehér, szürke, világoskék és fekete. Nagyjából ezek a színek fogják meghatározni az irodát. A polcokat száradás után tetrisz-szerűen illesztettük egymáshoz és már jöhettek is rá az újságok, kiegészítők, csecse-becsék. A folyamat és az eredmény képekben:
Jelentem, rabul ejtett engem is a Csináld magad! őrület. Sokáig hidegen hagyott a Do It Yourself életérzés, nem gondolkodtam sosem abban, hogy régi bútorokból, kacatokból mit lehetne kihozni, csak a design cuccok érdekeltek. De most valahogy rákaptam az ízére.
Igazából az egész a véletlen műve volt. Úgy történt, hogy vettem az Ikeában egy "pályaudvari órát", amely a Bravur névre hallgat, biztosan Ti is ismeritek, mindig is lehetett kapni. Bevittem az irodába (igen, az irodába, de erről majd később), kibontottam és letettem a földre. Aztán ránéztem a mellettem álló régi, megörökölt kis "lomi" asztalkára, és már meg is volt az ötlet: csinálok egy óraasztalt. Ki mondta, hogy egy órát csak a falra lehet tenni?
Az asztalka elég ütött-kopott volt, ezért nem sajnáltam alávetni az átalakításnak. Mivel a kör alakú asztallap pár centivel nagyobb volt, mint kellett volna, dekopír fűrésszel le kellett vágni belőle kb. 2 cm-t. A fűrészelés után megcsiszoltam az egészet, portalanítottam és jöhetett a festés. Természetesen az asztalkát feketére festettem, hogy passzoljon az órához. A fényes fekete lakkot a Bauhausban vettem és ecsettel kentem fel a felületre. Száradás után erős kétoldalas ragasztóval erősítettem az órát az asztal lapjához. Azért nem akartam véglegesen odaragasztani, mert hátul lehet az elemet cserélni az órában, így pedig bármikor leszedhető és újra visszaragasztható, ha kell. Merthogy az óra nem csak dísz ám, hanem mutatja az időt is. Persze rápakolni csak érzéssel lehet, mivel az óra lapja elég vékony, de eddig bírta a gyűrődést. Képekben elmesélve az átalakítás így nézett ki:
Egy rövid nyári szünet után most toszkánai kalandozásom élményeivel szeretnélek szórakoztatni Benneteket. Még mielőtt azt hinnétek, hogy tömény utazási beszámoló lesz, elárulom: nincs bejegyzés lakberendezés és design nélkül.
A júniusi Mi Otthonunk Magazin 'Együtt a gyermekkel' rovatába ezúttal egy általam tervezett kislányszoba került be. Megtaláljátok a hat oldalas cikket a 77. oldalon Lombos fák közt, pipacsréten címmel. Ehhez kapcsolódóan pedig írtam egy szösszenetet az egyedi tapétatervezésről, amelyet a 43. oldalon találtok. Irány az újságos, ezt a címlapot keressétek:
Ebben a bejegyzésben az egyik nemrég befejezett munkámmal szeretnélek megismertetni Benneteket. A befejezett egyelőre itt azt jelenti, hogy csak a tervezés fejeződött be, azaz kész vannak a látványtervek és kivitelezésre vár az objektum.
A feladat egy többszintes budai villa teljeskörű belsőépítészeti tervezése volt. A ház még csak papíron létezik, ezért a munka - mint mindig - itt is a megrendelővel való beszélgetéssel kezdődött. Miután felmértem a tulajdonosok igényeit, meghallgattam kívánságaikat, visszavonultam az építésztervekkel együtt és elkezdődött a hosszú tervezési folyamat.
A ház három szintes, minden szinten különböző funkciók kaptak helyet, így a szuterén szinten van egy wellness helyiség, két vendégszoba fürdővel és az egyéb kiszolgáló helyiségek. A földszint egyetlen hatalmas térből áll, ahol a következő funkciók különülnek el: előszoba, wc kézmosóval, nappali, dolgozó, mozi helyiség, konyha, étkező, kamra. Az emeleten található az intim szféra, azaz a szülői hálószoba, gardrób szoba, fürdő és a gyermek nappalija, hálója, gardróbja, valamint fürdőszobája. A tervezés előtt jóformán egyetlen kikötésük volt a tulajdonosoknak, hogy meleg hangulatú minimál berendezést szeretnének és szeretik a vidám, erős színeket. A folyamatos konzultációk alapján a végső állapot ez lett:
Február 22-én, kedden kihirdették a LánchídON pályázat győzteseit, amelyen én is indultam Hujber-Nagy Alettával közösen. Sajnos az eseményre nem tudtam elmenni, ezért Aletta képviselt minket, az ő beszámolója alapján tudom, hogy MÁSODIKOK lettünk! :)
A pályázat kiírása röviden így hangzott:
"A LÁNCHÍD 19 design hotel "Designszékek a nagyvilágból" kollekcióját bővítve mutasd meg az ON-chair lelkét! Tervezz design installációt, alkalmazkodva a helyszíni adottságokhoz és az ON chair üzenetéhez! Alkoss koncepciót a LÁNCHÍD 19 design hotel sokfunkciós különterméhez! A különteremben jelenleg prezentációk, értekezletek, sajtótájékoztatók, termékbemutatók zajlanak."
Az On chair így néz ki:
