Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csúnyácska fehér lámpa, amit a gazdája örökölt az apukájától. Nem volt valami értékes egy design darab, de az idők folyamán valahogy mégis fontos lett a tulajdonosának. Az ütött-kopott lámpa a kanapé fölötti polcon lakott és olvasólámpaként szolgálta a családot. Egyik reggel, amikor a gazdája egy csésze kávéval és álmos fejjel leült a kanapéra, a lámpa halkan ezt súgta: "Újíts fel!"
Hát ez be..rás - így kiáltottam fel, amikor először megláttam ezeket a képeket erről a franciaországi templomról és annak belső dizájnjáról. Ritkaság ennyire érzékenyen és finoman hozzányúlni ehhez a témához. És az is ritkaság, hogy egyáltalán bevállalták, megengedték a románkori templom átalakítását és megújítását.
A tervező, Mathieu Lehanneur képzeletében a fehér márvány áramlása jelent meg vízióként és ezt formába is öntötte a St. Hilaire templomban. Gyönyörűen hullámzik az amúgy rideg márvány, megkapó ez az organikus kiegészítése a románkori formáknak. És nagyon ide illik. Ahogy a rétegek egymáshoz simulnak az az érzésem támad, mintha nem is kő lenne, hanem valami sokkal puhább anyag. Igaz, egyszer láttam egy hasonló ötletre épülő kanapét, amelyben a rétegek vastag filcből voltak egymásra rakva, talán ezért ugrik be a puhaság. Az oltár és a szószék a templom eredeti színéhez közeli színű alabástromból készült. Letisztult és egyszerű, minden sallangtól mentes, egyszóval szép. Nekem legalábbis szép. Az eredmény: a vizuális hatás nagyot üt, mivel felhívja a figyelmet a román geometria tökéletességére és megmutatja, hogy a káosz is egyféle rendszer. Ráadásul a kettő milyen jól megfér egymással. Én lehidaltam az egésztől. Hát Ti?
